Filmvilág blog

Kicsi ország, kicsi Kína - hiánypótlás a Spektrumon

2015. október 08. - filmvilág

szg_5972.jpg

Miért nem látunk öreg kínaiakat Magyarországon, és hol vannak a kínai temetők? A Spektrum új, négyrészes, saját gyártású sorozata, a Kicsi ország, kicsi Kína, azoknak szól, akik már feltették ezt a kérdést, vagy hallották, hogy valaki felteszi. A célközönség tehát: mindenki.

Az október 10-én, szombaton induló sorozat a hazai kínai kolónia mindennapjait térképezi fel, több mint 25 szereplő bemutatásával. Van köztük egy lǎo bǎné („nagyfőnök”), aki négy milliárd forintnyi adót fizet a magyar államháztartásnak; egykor keresett kínai művész, aki egy szabad világ reményében hagyta ott hazáját, de nem találta meg a számítását; és második, vagy banán generációs („kívül sárga, belül fehér”) fiatalok is.

A Kicsi ország, kicsi Kína bemutatja a kínai kereskedők világát, a hagyományos kínai gyógyítást, a mindennapokat is átszövő már-már vallásos hiedelmeket, és bepillantást enged a kínaiak magánéletébe is, amely hol hasonló,

hol teljesen más, mint a miénk. Kiderül, hogy hogyan szórakoznak, és hogy esznek-e azokban a kínai büfékben, amelyeket mi autentikusnak hiszünk.

A sorozat premierjéhez kapcsolódva a Spektrum és a gyártó ACG reklámügynökség meginvitálta a sajtót, köztük bennünket is, a volt kőbányai Ganz-MÁVAG telepre, ahol az ország egyik legnagyobb piaca működik. Képes élménybeszámoló következik (utána pedig egy 5 perces ízelítő.)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr297950512

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása